2008 február 6. | Szerző: Joncour |

Egy

Vannak dolgok, amik jó, ha soha sem derülnek ki. Ez is egy olyan. Vannak helyek, idők, amikről tudni kell. Itt olyanok lesznek. Nem feltétlenül valósan létezők. Nem is mesék. Nem feltétlenül sokaknak. Nem azért, hogy lássátok, hanem, hogy én lássam a ti szemetekkel. Nem jó a Napba pillantani. Ahogy Rá sem lehet. Nem kell érteni, nem kell semmit tenni. Ha olvassátok, tudjátok, hogy nem Nektek szól. Jól esik, ha olvastok. De nem miattatok. Ez rólam szól, magamnak. Kitaláltam egy világot.

Hogy mégis miért? Mert szűkös idebenn…

 

Kettő

Egy világot kitalálni…

Talán megfejteni, a kitalálni nem a legjobb szó. Ti is láthatjátok, nincs mit kitalálni, ha már kitalálta valaki más, akkor ott van a szemetek előtt. Nekem is ott volt, de nem értettem, próbáltam megfejteni. Mert Őt csak megfejteni lehet. A világ annak bonyolult, aki úgy tekint rá. Ez egyszerű, ami nekem volt. Kettő, mint két ember. Egy fiú és leány. Kell ennél egyszerűbb? Egy rejtény volt nekem, kérdések nélkül. Ő volt: egy világ, mi lettünk: egy! A mi örökkévalóságunkban. Megalkottuk közösen.

Sohasem mondtam.

Három

Három, mert három a magyar igazság. Szeretet, hiány, összetartozás. Az igazság pedig az, hogy nem megy. Nem működik. Ezek mellett sem. Sírsz. Hiába tagadod, hallom a hangodon a telefonban. Hallom, ahogy a papírzsebkendővel matatsz, hallom a könnyeket, és érzem a végtelen fájdalmat. Látom, ahogy a homlokodon kidagad egy ér, mint mindig ilyenkor, látom a piros arcodat, a bőröd, ahogy vöröslik a sós könnyektől. Hiszek a Sorsban, habár másképp nevezem, a neve kimondhatalan. Nevezzük így, hogy megértsétek Ti is. Akármit teszek, Ő közbeszólhat. Tudod, azt látsz, amit látni akarsz. Úgy élsz, ahogy elképzeled, hogy élned kell. Minden úgy lesz, ahogy Te akarod. Te vagy a Sorsom. Talán egy másik életben, mondtuk. Nem fáj, hogy nem vagy itt, hiányzol, rettenetesen, de nem fáj. Szerelem elmúlt, és lett belőle összetartozás. Erős, elszakíthatatlan. Eltépni azt, ami elszakíthatatlan. Nem tudom, h mi micsoda, csak ezt tudom, hogy mi nem. Keserves dolgok ezek. Talán a Sors. Vagy az idő. Vannak dolgok, amiket Neked kell megtenned, ne kérd tőlem. Nem tudok fázni helyetted. Szeretni tudlak. Végtelenül. Vannak dolgok, amik jó, ha soha sem derülnek ki. Ez is egy olyan. Vannak helyek, idők, amikről tudni kell.

 

Négy

Vannak helyek, idők, amikről tudni kell. Tudni kell a férfiról, akivel ma találkoztam. Holnap lesz 44 éves. 6 évet ült egy németországi börtönben fegyveres rablásért, illetve azért, mert egyszer megszökött. Egyedül él. Jól öltözik, udvarias. Egy viszonylag dága helyen ült le közénk. Jár fodrászhoz, frissen borotvált az arca, kellemes benyomást keltett összességében. Ez a férfi őrült. Nem bízik senkiben, és nagyon zavart. Másfél óra alatt számtalanszor sírt. Ildikó miatt, az gyerek miatt, aki már sohasem születik meg. Ennek az embernek nincsenek gyökerei. Egyedül él. Nincs családja, nincs kihez fordulni, a testvéreire sem számíthat. Azt mondtam neki, hogy menjen el templomba, mert a templom jó hely. Én is szoktam járni, néha. De elmegyek. Mindenkinek kellenek gyökerek. Nem jó, ha senkiben sem bízol, nem jó rettegni a csalódástól. Tudd, hogy hol a helyed. Ha egyedül vagy, belelebegsz egy nagy semmibe. Kell, hogy tartozz valahova, és kell az is, hgy tudd, hogy hova. Én nem tudom. Sohasem tudtam. Tudom, h mi jó és rossz, tudom, h mi helyes és helytelen. Mindig tudtam, hogy kihez tartozom, és hogy kinek tartozom felelősséggel, és sohasem futottam el, mint ez a férfi. Ennek a férfinak nem lehet segíteni, nem akarja, hogy segítsenek neki. Azt hiszem, hogy nem volt mindig őrült. Mostanában történhetett vele valami, de hogy mi, az örökre titok marad, bár szerinte nincsenek titkok, vagy ha vannak, akkor az összes titok bennünk van. … Szeretnék írni Róla, a közös gyökerekről, a gyökerekről, amik nélkül most lebegünk a semmiben, azokról, amik még mindig szorosan át meg átszövik egymást, ezekről. De ez kibogozhatalan, és csak azt mutatja, … mutatja az egész értelmetlenségét. Hogy miért? Egy dicső távoli cél érdekében indultunk el a saját útjainkon. A Sors, csak Ő tudja, hogy keresztezik-e egymást…

Én nem vagyok őrült. Nem vagyok rögeszmés. Csak az írhat ilyeneket, aki szeret. Végülis, a kettő valahol ugyanaz.

 

Hat

Feloldozás
Régen nem írtam, mert régóta nem volt rá szükségem. Ahogy Neked sem, Kedvesem.

Ne kérj bocsánatot, ami elmúlt, elmúlt. Ne hívj! Már késő, úgy érzem. El tudok képzelni ezer dolgot, ami megmenthetne minket, de sajnos ezek mind itt maradnak bent, mert nem mondhatom el őket, részben azért, mert nem tudok Veled beszélni, részben, mert Neked kell őket kitalálnod.

Ne kérj bocsánatot, nincsen rá semmi szükség, sohasem haragudtam Rád, most sem haragszom, csak úgy teszek.

De tudd, hogy távolról figyellek. Messziről vigyázok Rád, az akaratommal, a jobb  válladon csücsülve apró szárnyakkal, ahogy megbeszéltük…

Furcsák vagyunk mi ketten, nagyon furcsák, mozdulatlanok, furcsán örökmozgók vagyunk mi ketten.

Örülök, hogy kerestél, egy pillanatra láttam valami értelmet ebben az egész szarban. Mára nem maradt más csak kétségek, meg a szokásos fájdalom, meg az üresség körülöttem. De örülök, h szeretlek, ezért néha nem vagyok szomorú, és akkor csak mosolygok, mint a friss szerelmesek…

Ilyenek vagyunk mi … ilyenek.

 

 

Kisherceg