2007 június 1. | Szerző: Joncour |

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Bohó volt, és felelőtlen, és elbízta magát az örömtől, hogy sikerült a szigorlata..

És csak úgy száguldozott azzal a kerékpárral, gyorsan, figyelmetlenül, míg aztán egy pillanatban a földön találta magát, a vér átáztatta a haját, és rászáradt a ruhájára. Körülötte állt sok ember, de ő csak egy valakit vett észre, a Kedvesét, aki ott térdelt mellette fogta a kezét; végtelen aggódás, ijedtség és féltés tükröződött a szemében…

.. És megpróbáltam mosolyogni Rád, mert akkor, abban a pillanatban -talán furcsa, de – a félelem és a fájdalom mellett hihetetlen örömet éreztem, hogy ott vagy mellettem.

Mert képes vagy velem foglalkozni, miközben ömlik belőlem vér, miközben, ha megvágom az ujjam, attól is rosszul leszel. És eljössz velem a kóházba, és adsz zsepit, és nyugtatgatsz, és fogod a kezem és vigyázol rám, és felelsz az ostoba kérdéseimre, és mindent megteszel, hogy picit jobban érezzem magam.

És még álmodban is rólam gondoskodsz.

Kérlek, Kedves, ne aggódj értem. Amíg egymás kezét fogjuk, nem történhet baj. Hiszen én Te vagyok, és Te pedig … én.

 Bog